Köszönöm.

Nem vagyok egy nagy tehetség, de megpróbáltam, ha távolság tartóan is, de leírni az érzéseim. Remélem élvezhető formában adtam vissza önmagam. 

... 

Furcsa illatú, de kellemes levegő áramlott be. A nyitott ablakszárnyak aranyozott peremein, réz kilincsén, és üvege tiszta felszínén megültek a napsugarak, mint a festő-vászonra locsolt sárga festék.
A falak élénken fehérlettek. A tapéta virágmintái bársony tapintásúak voltak, és ha rá néztél, érezted az anyag ritka kellemes érzését az ujjaid hegyén.
Két diófa szekrény állt egymás mellett. Egy öreg asztal az ablak előtt, a fehér függönyök néha megérintették annak sarkait.

Rivaille az ablaknál ült. Kötött pokróccal volt a lába letakarva, deréktól lefelé. Furcsa székben volt, puha hattámlájú, kartámasztós székben, számukra akkor még abnormális tolószékben. Két nagy kereke bükkfából készült, váza ugyan abból az anyagból, mint a manőver felszereléseik. Ezt a vázat megmunkált bőrrel borították be, hogy védje az esőtől, és könnyen lehessen tisztítani. Szép darab volt.

Levi hajába kapott a szél, és felborzolta. Rájött mi ez az illat. A kerti virágok. Majdnem elfelejtette milyen, a harcok annyira eltompították az érzékeit az ilyen dolgok felé. Ám már egy éve béke volt.

Kopogtak az ajtón. Levi biccentett, mintha a vendége láthatta volna, de még is, úgy nyitottak be hozzá, mintha szólt is volna, hogy "szabad!". Két magas férfi jött. Az egyik barna hajú, amit felkötve hord, frufrujával együtt, erős szemöldökű, karakteres arcú, és hihetetlen zöld szemű. A másik szőke, vállig érő hajú, szeme elé eső haját eltűzte, oldalt már nem borotválta, Ő nyugodtabb tekintetű. Egy nagy, lapos csomag volt a karja alá szúrva. Dobbantva megálltak a Heichou asztalánál, majd tisztelegtek.
Ő nem figyelt. Lekötötték az illatok.
Majd megfordul a szerkezetével. Borzasztó súlyosnak érezte, és nehezen tanulta meg használni. A háború elvesz dolgokat. Például térdtől lábakat. Azonban a tekintete nem tűnt olyannak, mint aki bánja.
- Én, és Kirstein Hadnagy hoztunk neked valamit, Levi-san! - csevegte Eren barátságosan. Felnőtt hangja lett, de gyerek kedélyű maradt. Levi fekete haja őszült, de elevenen morgott, jelezve érdeklődését.
- Bátorkodtam ezt elkészíteni önnek.
Jean letette terhét az asztalra, -majdnem az egész bútort lefedte-, Eren segítségével, aki elpakolt arról máshova, majd Levi kibontotta a csomagját, türelmes ráéréssel. Egy képkeret bukkant elő. Domborművel kidíszítették a szélét, és aranyporral festették. Borostyán indáinak jellegzetes formái rajzolódtak ki, egy olyan növény, ami a földről kúszik fel akár az épületek falán is, és évszázadok alatt, képes teljesen magáévá tenni azt, amit megölelt.
A képkeretben egy rajz volt. Levi végig futtatta szemét az alakokon.
- Isabell nevetségesen néz ki. - mutatott az egyikre. - Farlan pedig meghízott. Ezt a szarságot miért kapom? Erwin öregségében, ilyen marhaságokat küldet, giccsnek?
- Mondtam, hogy vékonyabbra rajzold a hasánál! - üvöltött fel Eren.
- Kuss, Jäger! Pont ilyen szarságot kitalálni, mondtam, hogy a seprűnek jobban fog örülni! - támadt vissza Jean, Levi nem reagált rájuk, szemei teljesen elmélyültek a képen, a kritikája ellenére is. Faszénnel készült, vázlatszerűen, de néhol szinte tökéletes pontossággal adta vissza, a rajta levő személyek igaziságát. Ő is rajta volt. Azzal a fiatalkori konok tekintettel, a küzdeni akarással, az erejével, és a két igazi baráttal, akik átkarolták, velük, akik legfontosabbak voltak valaha számára, akárcsak az első osztaga, régről.
- Valójában, egy lehasznált tárolóban találtunk régi, megsárgult nyilvántartási papírokat. - fojtotta hirtelen szóba a veszekedést Eren.
- Beleolvastam Hadnagy - feltúrta a haját, meglazítva véletlenül, hajviseletét (gyakran kapni is szokta a megjegyzést, -a lóarcúnak csúfolt Jeantól-, mióta lófarokba köti a haját) -, és a sok információban elveszve, véletlen önökbe futottam.
- Az a lényeg Uram - vágott közbe Kirstein -, hogy a barom felvert azzal, az éjszaka közepén, hogy a leírások alapján rajzoljam meg ezt a képet! Sajnálom, hogy pontatlan lett, pedig még Erwin Úr segítségét is kértem, de a rajzolási képességeim... Uram?
Rivaille megszorította a combjait, majd még előrébb dőlt. Rázkódott a teste egy pár pillanatnyi ideje, és könnyek pattogtak le az álláról finoman, a kép üvegének felszínére. Ideje lehetett már ennek is.
Eren és Jean megkövülten várták, hogy a férfi megnyugodjon. Végül Eren törte meg a csendet.
- Tehetünk érted valamit? - tapintatosan nem vette észre a Heichou rövid érzelmi megnyilvánulását. Ő vett még két nagy levegőt, majd abbahagyta a sírást.
- Kísérjetek az udvarra, levegőzni szeretnék!...

Három srác, akik a föld alatt éltek, de kijutottak onnan. Az asztalon levő képet elöntötte a napfény, megtöltötte a tónusokat, a faszén kirajzolta az éleket, a szem gödröket, az arc íveket, a hajszálakat, és a Heichou titkos mosolyát is, a nevető barátai ölelésének biztonság érzetében...

 

folytatás >>