Fürdőkád

Mostanában idegesítenek a szerelmesek. Lehet azért, mert én is az vagyok...

.

Egyetlen dolgot szeretek Erwin parancsnoki lakjában: a fürdőhelyiséget.

Pontosabban a fürdőkádat.

Nálunk különösen luxus élvezet, hiszen nincs idő az órákon át tartó tisztálkodásra, így, most szinte adomány a testemnek. A vízben feloldódott balzsamok érzete a száraz bőrömnek, az illata a tisztaságnak, egészen el tudom képzelni, hogy a világot egy, az ezekből a képzetekből összegyúrt lepellel fedjük le és az emberiségnek nem lesz többé szüksége hősökre. Az óriások elporladnak, mintha csak kosz lett volna a konyhai csempe lapokon.

Az embereknek nem kellene már arc. Végre nem kellene mindünkre emlékeznem, mindünket eltemetve.

Elég lenne annyit mondanom, ma is meghalt egy ember, holnap születik egy másik.

.

A fürdés nyugalmat enged nekem. A felhabosodott vízben, egy apró fahajó lötykölődik-úszik ami valószínűleg Erwint segíti a stratégiai tervezésben. Rég meg akart próbálni a vizeken a Falon kívülre jutni, csak épp bátrak kellenének, és sok támogatás. Így Erwin maketje úgy úszik a habok ércei között, ahogy a tervei is lassan elhajóznak.

Eren biztos képzelne a habokból valamit a kinti világba; hogy vitorlázhat úszó jégből formálódott hegyek között. Én édességet képzelek magamra csak. Habbal.

Lassan kihűl a víz, és elveszik az illat is. A valóság rám telepedik majd, mint a gyík a kőre, ha napozni akar!

Pedig a testem már ellazult, mintha mindig ilyen jó élete lenne, engedte magának, hogy a friss fürdőben leeresszen. Csak ilyenkor vagyok ilyen, hiszen hazudhatom magamnak egy kis ideig: hogy minden rendben!

.

Templomi harangokat hallok meg kintről, a kis ablakokon át, amiből tiszta fény szivárog be. A testem elsüllyed a habok csábító fehérsége alá. Csak egy perc kell, hogy teljesen elcsendesülhessek a víz alatt, és azt mondjam végre, nincs felelősségem értetek.

Elalhatok.

De!

Ő ezt nem hagyja!

Szigorú lapát kezei megfosztanak az oxigén hiány, és a víz érzetének a hallucinációjától. Kihúz a márványból faragott kádból, ami ritkaság már, a gazdagok körében is, és a lábaimra rak.

Majd levetkőztet. Ruhában voltam ugyan is.

- Nem mentél el az esküvőjükre! Tudtam, hogy itt leszel helyette...

Tesz le a földre.

Rám terít valami kellemesen érdes anyagot. Nem tudom felfogni azt sem, hogy mi ez. Visszahúz az illat a víz alá, tudom, hogy negédes karjaival akar ilyenkor, minden alkalommal, magával ragadni a halál.

- Nem érdekel sem Bossard, sem Ral! - bújok ki a fejemmel az alól, amivel eddig a hajam törölte.

- Szereted Őket, különösen Petrát! - mosolyog Erwin.

- Petra volt a mindenem! Azt hiszem, mindkettejük megérti, hogy nem mentem el, arra a szaros esküvőre!

- Igen Levi, minden alkalommal megértik. - most már mintha szomorú lenne? Mintha érezne, sajnálna? Nem élvezné, hogy nála szarom össze magam a halál vágytól, minden alkalommal!?

Nem...

Nevet, majd abbahagyja és homlokon csókol.

.

- Itt is vagyunk! - Hogy jöttünk ki a folyosóra... megpróbálom megkérdezni, miért nem hagy, de nem bírom. Csak engedem, hogy nyomorékként cipeljen, helyiségből, helyiségbe. Magatehetlen, illatos babaként.

- Pihenj le, Hadnagyom, bent találsz háló ruhát! - folytatja.

- Megint? - kérdem. Miért jutok mindig ide, mi történik velem, Erwin, mi tett tönkre engem?

- Megint. - mosolyog Ő. Meg akarom fogni a ruháját, hogy ne eresszen el, ne hagyjon egyedül, de nem tudok ilyeneket már megtenni.

Ahogy nem tudtam azt sem, miért akartam vízbe halni. A gondolataim már nem az enyémek.

.

…

.

- Minden alkalommal, ha tudomására jut, hogy esküvő van, valami fehér mázba tapad az elméje, doktor úr. Gej szerelem lobban fel benne ismét, Petra iránt, megmásítva az igazit. Ilyenkor eljön hozzám. Felöltözve, akár egy büszke barát, majd beül a fürdőkádamba, hogy lemossa ezt a hazug mocskot magáról, és megpróbál valahogy, ott meghalni. Eddig ez volt a legérdekesebb próbálkozása. Mármint, mintha a folyóba ugrana, le sem vetkőzött.

- Mióta?

- Három éve. Amióta nincsenek óriások. Elvesztette az élet célját, és azt hiszem túl sok ideje maradt a gondolataira. Már üvölt nekem, hogy mentsem meg a saját elméje felemészthetetlen gyászától. Igazából valahol Ő is szerette volna, ha összeházasodnak Petra Ral, és Auruo Bossard, de a saját féltékenysége azt kívánta, sohase történjen ilyen, a bekövetkezett haláluk miatt magát okolja ezért. Mostanra megbolondult az esküvői harangozástól.

- Először is, szükség lesz egy nyugodt helyre, ahol leélheti az életét. Másodszor pedig, meg kell fosztania azoktól, akik emlékeztethetik bármire. Öntől is, Parancsnok Úr!

- Intézkedni fogok!

.

…

.

"Kedves Hadnagyom!

Auruo megkérte a kezem ma éjjel! Nem mertem szóban elmondani, ezért intéztem önhöz ezt a levelet! Amint visszatérünk a Mária fal meghódításáért elindított expedícióról, ez a levél is megérkezik édesapámhoz. Szeretném ha vele együtt Ön is, elkísérne az oltárhoz..."

.

PetraRal