2015. április 20., hétfő

Egyetlen szerelmemnek, Erennek - SZOMBAT

SZOMBAT

A nyomorult hülye. Megpaskolom a lovam hátát, ami idáig állta a vágtát, úgy, hogy magam se mindig tudtam látni a vér- és hányástengertől, a fák egymásba kapaszkodó ágaitól azt, merre is megyek.
A nyomorult hülye, "megölök minden óriást" hugyos idiótája!
Ehelyett engem nyírt ki majdnem! A lovam prüszköl, mintha elköszönne tőlem.
Az egyik bajtársam átveszi a helyem azonnal, amint kilépek a pajtából. Lecsutakolja, megeteti, királynőként bánik vele.
Megérdemli. Eren nem. Megroppantom a nyakam.

Tavalyi melegtől felszáradt fűben térdel, az arca alsó vonala már nem is látszik, ahogy a fejét lent tartja. Alig bírja emelni, minden ereje kiszállt már belőle. Még arra sem volt képes, hogy önmaga formáját öltse. Vagy nem is akarta.
A hideg pengével gyorsan akart végezni velük. Odavonzani őket az emberszagával, aztán lemészárolni mind. Mint egy elcseszett gyilkos.
Semmiben sem akart tőlük különbözni. Talán csak abban, nem eszi meg őket.
A fű azóta nem nő, hogy megölte itt a földet a tavalyi aszály.
Belerúgok Eren homlokába, a feje nekiverődik a cölöpnek. Nyakörvön fogom itt tartani, masszív, rövid láncon, ami most csörömpöl a cölöpre rögzítve. Összevérzi, felszakadt feje továbbnyílik.
– Elegem van! – És fetrengeni kezd a porban és a halott földben. Köhög is tőle. Fel tudna tápászkodni, de a kezeit a hasa elé bilincseltem. Csak hugyozni tudjon guggolva, mert azt mégsem akarhatom nézni, ahogy maga alá vizel. Kényelmetlenül keresi a mondandója további hasztalan szavait.
Magammal hoztam az állatom lovaglópálcáját.
– Itt szarakodunk ezzel, menjünk, és irtsuk ki mindet! – kiabál tovább, mint egy elcseszett hülye.
Megütöm. Mozdulatlanná válik, még azok az elszántságtól összezsugorodott betegzöld szemek is megmerevedtek. Egyel közelebb lépek. Térdeire volt csak képes küzdeni magát.
Megütöm.
Megütöm.
Megütöm.
Az arcába rajzoltam a dühöm. Egymásba marva szántják végig a sebek, egyre több, a képét, a szemeibe csípnek, a száját szeletelik, a füleibe marnak. Remeg. Szédeleg, kábul. Teljesen normális. Hiszen hagytam végig, hogy ömöljön a fejéből a vér!
– Elszöktél, Eren.
Rohadtul ideges vagyok! Koszos lettél, saras a ruhád, épp nem szakadt cafatokra, a lábaid széjjeltörtek, használhatatlanra degradáltad magad, ha nem tudnád összegyógyítani magad, kezelhetnénk, pazarolnánk rád az értékes időt, és miért! Olyanok helyett, akik emberek, Eren!
– Nem fogok elnézést kérni, Heichou... – Nem mozdul az arcom. – Csak megcsókolom a cipőjét, hogy bocsásson meg!
Alattomos, álságos, becserkésző. Pont mint egy engedetlen állat. Odateszem hozzá a lábfejem. Az ajkai vére sem érdekel, ahogyan szája bőrének forrósága beleolvad a cipőm hidegébe.
Vállakban feszül, és tenyerekben támaszkodik.
 – A neveletlenséged sértő!

Elszöktél. Sír. Haragszom. Sír.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése