Teáscsészemese

- „Üdvözöllek az otthonomban!” – szólt Kenny mély hangja a lakása nyitott ajtajából…

 

  Levi, aki ezen a napon akaratlanul szenderült álomra, a „fiatal önmagával álmodott.” Az étkező asztalnál aludt el, rendszeresen nyírt haja rendezetlenül állt kócokban, arca egyik felét elnyomta az asztallapon. Ébenfekete haja az orrát csiklandozta, a fülei hegyét, és a tarkója egy részét, de arra sem ébredt volna fel, ha egy hatalmas száj akarja egyben lenyelni. Végre igazi, mély álma volt, márpedig Ő megbecsülte az igazi álmokat… Levi a fiatal önmagával álmodott, de a mostani barátait is beleálmodta ebbe a furcsa tejszerű világban. Sodródott a fodrozódó gomolyfelhőkön az elméje, és félig lehunyt szemei ellenére, régen nem járt már abban a kegyetlen világban, ahol élt.

  Ma a „kicsi Levi”, nagyon vidám!

 

  Pedig Levi álmaiban általában rossz dolgok történnek!

  De!, ma nagyon vidám nap lesz! Mert erre a napra eljön hozzá látogatóba, a két legjobb barátja; mert ma, igen a mai napon Születésnapja van!

 - Menjünk be! – javasolta Kenny, közbevágva kicsi Levi ábrándozásainak… Mert kicsi Levinek igazából nem voltak barátai…

 - Ma adok barátokat! – nevetett fel a furcsa árny, Kenny.

Levi arca kipirult az örömtől. És ahogy belépett a szobába, ott volt máris a két legjobb barátja, Farlan és Isabel!

Kenny töltött magának inni. Egy olyan innivalót, amit Levi nem ihatott sohasem.

 - Ó valóban? Születésnapod? – kérdeztek vissza Farlanék, mikor megtudták, miért lettek erre a napra meghívva. Farlannak felvágott szőkésbarna haja volt, olyan fiús forma, Isabelnek két coffos rozsdavörös haja-, és fiatalabb volt a két fiúnál. Levi őket szerette a legjobban minden barátja közül…

 - Milyen egy születésnap, mi történik olyankor? – kérdezősködött Farlan tovább.

 - Mindenki ajándékot ad – felelte Levi – Természetesen nekem! Hiszen ez az én napom!

Sosem volt még születésnapja.

 - Milyen ajándékokat? – kérdezték a barátai.

 - Ilyen ajándékokat! – szakította őket félbe a felnőtt kalapos-nagykabátos fickó, Kenny. Arcát, sem haját, sem semmijét nem lehetett látni rendesen.  Kicsit ijesztő volt. Levi elhallgatott, így az izgatott légzése még hangosabbá vált.

Kenny nem bosszankodott a csomagolással. Egy dobozba alá rejtette mindössze, a fiú ajándékát. A falnál álló kispolcra, és Levi-re várt.

Ami nagyon forró dolog lehetett, mert már a csomagolásán keresztül érezni lehetett a melegét. Talán valami finomság?

Amikor Levi türelmetlen mozdulatával, felemelte a sárgás papírdobozt, az arca felvette a paprikavörös színt.

Egy míves motívumokkal felfestett teáscsésze alatta, már megtöltve a sötétlevű teával.

Kicsi Levi kapkodott gyermeki izgalmában. Megfogta az apró csésze érzékeny porcelán fülét, és a szájához akarta emelni, amikor az különös hangot hallatott.

*Reccs.*

A fül levált a csészéről, ami hamarosan ezer darabra tőrt, koccanva a szegényes asztaldeszkán.

Milyen csodálatos nap van ma!

Szikrázóan esik a hó a Földalatti városban, azon az egyetlen hatalmas lyukon, amin a madarak be szoktak tévedni. A földet fehéren lepte a hótakaró, a sziklák peremeit csókolták a tisztaság képzeletével.

  Ahogy az Levi álmában illett is.

  Kicsi Levi egy nagy kőkockán üldögélt, a térdei már behavazódtak, olyan rég óta.

Farlan és Isabel Levi két oldalán ült. Mindketten fogták a kezét. Próbáltak lecsúszni azon a kis lejtőn, ami pont az ülőhelyükről lejtett, Levi jót nevezett, amikor végre sikerült egy igazit csúszniuk!

 - Itt mindhárman szórakozunk! – mondta Levi.

 - Nagyszerű, akkor szánkózzunk tovább – lelkendezett Isabel és Farlan.

Aztán bementek a városba. Itt már sötét volt, itt már csak gyertyafények voltak, amik a házakból, és a háztetőkből kileskelődtek, és korhadt utcalámpások fényei voltak az úton. Egyetlen önfeledt hópehely sem, sehol.

Itt találkoztak Leviék, a többi kisgyerekkel.

  Levi mostani barátaival.

  Elmentek ahhoz a házhoz, ahol Ők laktak.

Az egyik fiú mindig sapkában volt. Rövid, fekete haja volt, amit hátrafésülve hordott alatta. Hasonlított az arca valami veszélyes dologhoz. A másiknak vörös volt a nózija, és amikor tüsszögött, mindig elharapta a nyelvét. Szőke haja miatt mindig angyalfürtösnek csúfolták, Ő pedig mindig kiabált velük, hogy be fog sötétedni a haja.

És elharapta akkor is a nyelvét.

Az egyik kislány magas volt, és kopott rózsaszín ruhát hordott. Csak abból tudták, hogy kislány. Egyébként Ő volt köztük a legfiúsabb.

Ő látta meg elsőnek Leviéket.

 - Hurrá, itt van Levi, Farlan és Isabel! – tudósított azonnal. Szemüvegjét befőttes gumi tartotta a fején, mert olyan lelkes volt mindig, hogy lecsúszott az a fejéről.

Mellette, egy szőke kisfiú csendben tapsolt, Ő bolyhos-ujjatlan zöld kesztyűket hordott, és csak ennyivel lógott ki közülük.

 - Sziasztok, akkor játszunk! – mondta Ő elsőnek.

 - Ne, inkább versenyezzünk! Azt akarom, hogy versenyezzünk! – az utolsó kislány köztük. Ő is szőke volt. De Ő volt Levinek a legkedvesebb lány ismerőse. Megdobbant a szíve, most is, amikor Ő megszólalt.

  Levinek sok gyerek barátja volt, és a valóságban is így volt. De ez az álom, most közel sem volt valós. Túl cukros volt.

Mint egy tea, amit a sok cukor feketévé-szirupossá tesz, és már nem lehet meginni azt.

Egy rossz tea volt…

  - Nos, speciel én nem fogok a Hadnagy ellen versenyezni! – jelentette ki a göndör-szőke srác, alakzatokat leírva a kezeivel, ennek eredményeként, el is harapta a nyelvét ismét.

Ezután kezdetét vették a versenyüknek! Amit a vérző nyelvű fiú szerencsétlenül járva hagyott ki.

Általában futóversenyt rendeztek a házak között. De fogócska is volt egyben, mert ha az egyiküket valaki elkapta, akkor Ő kiesett. Ez általában Farlan volt, de Farlan úriemberként hagyta is magát, főleg Isabel kedvéért.

Isabel nagyon szeretett játszani.

 - Juhééé! – ujjongott Levi. Általában Ő nyert. Mert Levi egy különlegesen erős fiú volt. Talán Kenny miatt.

Aki most különösen haragudott rá.

És ezért is, és mert Levinek születésnapja volt, csúnya dolog lett volna, ha nem hagyják nyerni.

Az itteni barátai már tudták, mi az a születésnap, és mit kell ilyenkor tenni.

De Levi végül mégis elunta magát. Egyedül elment, eltűnve a többiek elől. Visszament, az akkor már teljesen elborított sziklacsoportosuláshoz. Magabiztosan lépkedett a fehér hótakarón. Leült egy helyre, ahol tudta, hogy sima a kő, és hátradöntötte magát a hóba. Kezeivel és lábaival csinált egy „Levi angyalt”, de belefáradt hamar. Hideg is volt, és a ruhája is vizes lett a hótól.

Felállt.

Csodálatosnak érezte az alkotását, amiben állt. De önmagát már nem érezte annak.

Belerúgott a művében, eltaposta, szétrúgta azt.

 - Igen – felelte önmagának. – Borzalmas ez a születésnap dolog! – rúgott a levegőbe.

Pont ekkor elkezdett fújni a szél. Hiszen az álmokban így megy: egyik pillanatról a másikra –szinte észrevehetetlenül – a szél fújni kezd, mindenfélét- vagy elkezd esni az eső! Majd kisüt a nap.

Amit az óriások szeretnek nagyon!

A hó már olyan erősen örvénylett, hogy kicsi Levi egészen beleszédült!

Szerencsére akkor találta meg Őt Farlan és Isabel, és Farlan el is kapta a fiút, nehogy elfújja Őt is a szél, mint más dolgokat szokott ugyebár!

 - Milyen csodálatos vihar! – ujjongott Isabel. Ő mindig is szerette az ilyen csúf dolgokat. Levi néha azt gondolta, csak azért szereti Őt is, mint a testvérét. Mindig nagytesónak hívja.

 - Szerintem inkább ijesztő ez a vihar – mondta Levi. – És a morajlást sem szeretem!

Azt sem szerette, hogy a szél besüvöltött a lyukon, és úgy sikított az tőle, mint egy óriás szájából a sikítás.

És hatalmas hókupacokat hozott létre mindenütt. Levi most már inkább haza akart menni!

Nem volt nagy az otthona, de neki éppen megfelelt. És azt tervezte, hogy ha hazaér, akkor eszik Kenny finom főztjéből, és azokra az ajándékokra fog gondolni, amiket ma kapott.

Az összejövetelre, amit a barátaival tartott.

Már majdnem otthon voltak!

Aztán Levi megállt. Havas volt a ruhája, és a cipője, ahogy a barátaié is, és a hajukba tapadtak a gyönyörű formájú kis hópelyhek.

 - Kenny elzavart…! – jutott eszébe Levinek. Majdnem sírt is. – Azt mondta takarodjak! Ilyenkor nem szabad vele ellenkezni!

 - Azt fogja hinni, nyomod veszett – kiabáltak neki Farlanék, de Levi olyan gyorsan elszaladt, amilyen gyorsan csak Ő tudott.

A többieknél aludt volna. A sapkás Günther-rel, a göndör hajú Auruo-val, az átlagos Eldo-val, az őrült Hanji-val, és a zavaróan kellemes társaságú Petrával. Velük akart volna aludni a házban, de inkább nem akart senkivel sem lenni. Inkább egy hideg, kiégett, törött ablakú szobában húzta meg magát, valahol messze a városban. Az emeletes épület többi része már leomlott, és valahogy csak ez az egy kis szoba maradt meg neki. Levi kint talált még tömött szalmazsákokat. Egyet kibelezett takarónak, a másik három matracként szolgált neki.

Otthonos, de azért nem volt olyan jó, mint otthon!

Éjjel, álmában beszélt:

 - Tudom már! – kiáltotta.

 - Mit tudsz?

 - Ó semmiség. Aludj csak tovább! Nekem most mennem kell, és meg kell tennem valamit!

És elindult az éjszakában. Sötét volt.

De már nem fújt a szél.

Levi, az álmában, arra ébredt, hogy valami a hasát böki. Talán az éhség? Akkor szólni kéne neki, hogy „még csak öt perc!...”

De nem az éhség volt, hanem Kenny. A kalapjával ütögette a hasát.

Szürke hajú férfi volt, hátrafésülte szürke haját. Hegyes volt az álla, és élesek a szemei. Öreg férfi volt, és épp nagyon fáradt is!

 - Kelj fel – mondta hangosabban. – Csak alszol itt, miközben mi egész éjszaka kerestünk!

 - Ki az a”Mi”, és miért? És „hol vagyunk?”, „Te”, és „Én?” – csodálkozott nagyra tátott szájjal –ásítozott épp- Levi.

Visszatalált még éjjel a szobához, ahol addig ott aludt, és folytatta tovább az alvást, mintha el sem ment volna.

Nem is ment messzire, csak pisilni volt.

Ebben a szobában éltek az anyukájával. És csodával határos módon, csak ez maradt meg az elpusztult épületből.

Anya „lelke.”

 - Mássz fel a hátamra, majd csukd be a szemed! Ígérd meg, hogy nem nyitod ki, amíg nem szólok! – utasította Kenny.

Levi úgy tett ahogy kellett. Hangosan sírt közben. Dühös volt magára, mert elrontotta a saját születésnapját, és mert eltörte Kenny drága ajándékát. Szorosan ölelte Kennynyakát, majd megfújtotta Őt, de érezni akarta a férfi, kellemes illatát, és azt akarta, hogy Ő hallja: mennyire szánja-bánja, hogy ilyen sok gondot okozott neki tegnap és ma.

Kenny olyan biztonságot nyújtó volt, pedig a mosolya ijesztő volt, és a viccei borzalmasak! De Kenny felnőttes volt, és Levi szerette, hogy törődött vele!

Most még sem lehetett boldog! Hiányzott neki az otthona, és a legjobb barátai is, akiket Kenny adott! Eszébe jutott a teáscsésze is. Eltörte, amire becsesen vigyáznia kellett volna.

A barátait is elfogja törni egyszer, mert nem vigyáz rájuk rendesen?

  Levi fújtatott álmában, és nyirkosra izzadta a felsőjét. A szempillái remegtek, az ajkait levegőért nyitotta, mégis az orrán át lélegzett. Ordítani akart valakiért, hogy keltse fel, de nem jött hang a torkára!

  Ebben a pillanatban Kenny megállt.

 - Most már kinyithatod a szemed! – mondta.

És mikor Levi kinyitotta a szemeit, egy más helyet látott. Egy másik lakásajtóval, ami az utcára nyílt, éppen felé. Mintha beinvitálná Őt. Egyúttal, ha egy rossz ember bemegy, akkor azokat kidobja majd!

Két kis ablaka is volt a lakásnak.

 - Ez nem lehet igaz! – sírta el magát Levi ismét. – Most eladsz engem, mert összetörtem az ajándékod?

 - Itt fogunk lakni. Amikor tegnap eltörted a csészéd, én, ahogy rádnéztem, megéreztem valamit. Ezért elküldtelek a közelből! – mondta.

 - Te leszel az, drága Levi – folytatta szétáradó mosollyal az arcán -, aki itt fog velem élni! Érezd magad otthon!

 - Menj már beljebb! – tolta meg Kenny, a lábával Levi seggét, miután a hátáról is lerakta. Tündérré azért még nem változott, olyan szép nem volt ez az álom.

Levi bemerészkedett. Alig hitt a szemének!

Nem a szép lakásbelső miatt, hanem mert ott álltak bent a legjobb barátai, már rá vártak réges-rég! Isabel, a megbomlott coffjaival, és kócos hajjal, álmos arccal az épp ásítozó Farlan.

 - Minden csodálatos…! – osont beljebb Levi álmélkodva.

 - Hogy történt mindez? – kérdezte.

  - Éjszaka – felelték Farlanék -, amíg te elvoltál, én és Isabel azt a kevés holmitokat segítettük elhozni!

 - Főleg én segítettem magamnak! – morgott Kenny a kemény kalapja alól. Levi egy pillanatra ránézett, és elidőzött a fehér szalagra, amivel ki volt díszítve. Sokszor felvette azt a kalapot, amikor Kenny aludt.

Kenny tudott erről.

 - De… - folytatta volna Levi, kizökkenve a fehér szín tónusaiból.

 - Csitt! Nézd meg, mi van az asztalon! – pirított rá türelmetlenül az öreg. Farlan és Isabel félreálltak erre, mintha valami varázsszót hallottak volna, és Levi meglátta a kis asztalkát, azzal a négy kis székkel, ami az egyik ablaknál volt. Ahogy jobban megfigyelhette volna később, ha még alszik annyit, látta volna, hogy mindenből kettő van: két nagy ágy volt, két nagyszobában, ebben, és egy erről nyíló másikban, sőt! Volt otthon még négy fogkefe is, négy tányér, négy pohár, több evőeszköz, nagyobb szekrények…

De Levi figyelmét más vette meg magának. Az asztalon igazin csomagolt dolog hevert. Igazi szalaggal, meg csomagolópapírral.

Tanult a múltkoriból. Most óvatosan bontotta fel a szalagot, tépte szét a papírt, és bontotta ki a dobozkát.

Ki vette ami benne volt.

Elámult. Szava sem volt. Egy új teáscsésze volt a csomagolás alatt, igazi tányér-alátéttel hozzá (drága porcelánból), mellette egy befőttes üveg, tele tealevelekkel!

Kenny segített Levinek vizet forralni, majd lefőzni párat, azokból a tealevelekből.

A kisfiú azonban tanácstalanul nézett a csészére.

 - Azt ne mond, hogy a kék nem jó szín! Ezeket kivételesen megvettem, ezért nem olyan cikornyás, mint az a másik! – mordult rá Kenny.

„Te jó ég! Ez nagyon sokkba kerülhetett akkor is!” Gondolta Levi.

Aztán kitalálta! Hogy ne bántsa a csésze fülét, óvatosan megérintette a porceláncsésze peremét az ujjaival, majd úgy felemelte.

Farlanék elámultak, hogy lehet ennyire finom valami, valakinek! Levi kipirulva könnyezett az örömtől.

 - Nyolc éves vagy taknyos! – köszöntötte fel Levit Kenny.

 - Boldog tegnapi napot! – úgy a legjobb barátai is.

Levi letette a már üres csészét a helyére, a pici tányérra, majd ledőlt a székről, amire Kenny ültette.

Kenny karjaiba került, aki gyors volt, és elkapta.

 - Nincs semmi baja, csak elájult az örömtől, és az álmosságtól! – felelte a kérdések elejét véve.

 A legjobb barátai felsóhajtottak a megkönnyebbüléstől, majd hírtelen mind felkapták magukról a saját pólójukat, és eldobták azt. Két kés került a kezükbe, a semmiből, amivel felnyitották a saját mellkasukat, hogy odaadhassák Levinek a saját ajándékukat is. A saját szívüket.

Ez után a legjobb barátok eltűntek!

…

Levi felriadt. Hírtelen levegőt venni is elfelejtett, ezért erőlködnie kellett érte. Fájt a mellkasa is, mintha tényleg egy új szív verne benne.

Nem a formális öltözékét viselte, hanem egy szürke pólót, és egy fekete nadrágot. A jobbja ujjait, a már kihűlt teáscsészén felejtette.

Valószínűleg eszméletét vesztette a fáradtságtól.

 - A francba, ez már csak hideg lötty! – morogta magának. Nem is ez zavarta, hanem a lába. A sérül bal lába miatt még sok ópiátot kapott, hogy elviselje a gyógyulás fájdalmát. Kicsit összezavarta a fejét.

 - Felmelegítem! – vette el tőle egy hang a csészéjét. Egy kis lábosba áttöltötte Levi teáját a csészéből, majd azt a melegre tette. Friss tealevelekkel és egy kis édesítővel felfrissítette azt, hogy még kellemesebb íze legyen, mire újra felmelegszik.

Visszaérkezvén kicsit a konyhából, a suhanc, barnahajú katona, Eren, majd leült a hadnaggyal szembeni székre az asztal másik oldalán.

Levi a harmincas éveit taposta, és éppen rendkívül zsibbadt a bal bokája tőle, meg a rákötött borogatásoktól is.

 - Megint rémálom? – kérdezte aggódó szemekkel Eren. Most vesztette el a társait, Petráékat.

És Levi azóta rosszul aludt.

 - Nem! Ezúttal kellemes álmom volt... – felelte Levi. – Önző az elmém Eren! – tette hozzá mérgesen.

 - Nem hadnagy! – kezdte a másik bölcsen -, csak a jó dolgoknak is meg kell történniük!

 - A tea! – szakította félbe Levi. Eren azonnal ment a dolgára.

Levi hátradöntötte a székben magát, állát teljesen hátrahúzta, feje hátrabicsaklott. Tenyerével befogta a száját, és sírt. Nem akarta, hogy Eren meghallja őt.

Levinek olyan ritkán voltak jó álmai…

Boldog születésnapot

Levi!