Mindenki édesanyjának.
.
.
Korunk egyik bizarr csatáján, eszembe jutott Ő…
.
…
.
.
Tudta, hogy szépre kell fésülnie a haját, hiába mozgott a széken a morcos gyerek, mintha sajtkukac lenne a fenekében!
De ... -és eszébe jutott, hogy a nevére sem emlékszik már- anyja tudatában volt annak, hogy egy olyan helyre viszi Ő, ahol elvárt a tiszta megjelenés.
Mondjuk Levi csak a fésülést nem bírta. Örökké szálas, kócos haja rendezetlenül csapkodott minden irányban, amikor futott az utcák szűk sikátoraiban, az omladozó házak romjainak apró átjáróin átpréselve apró testét. Ő nem bírta a bezártságot, de sokkal rosszabbul bírta nő, az Ő édesanyja otthonát.
Inkább szökött el, és aludt dobozokból készített alvóhelyen, amikből szinte hihetően komfortos szőnyege csinált magának. Mindig csak egy kis élelmet, egy takarót, egy üres fémbögrét hordott magával, meg egy vastagabb pokróccal hozzá, amiből a zsákot kötött erős zsinórral, és úgy rögzítette fel a hátára.
A telephelyek áldatlan állapota nem rémisztette meg, egy szakadt sarut hordott, abban futott át a szemét- és rothadt élelem-, valaha állati-, vagy rosszabb esetben emberi maradványok után megmaradt ragacsos mocskon. Egy kést cipelt a kezében.
A kés több vért látott már, mint ahány esti mesét a gyerek hallott.
.
…
.
Az anyjához tartott. Az Ő édesanyjához. Aki hiába volt fiatal asszony, az a gyönyörű fekete haja már kopott a folytonos idegkimerültségtől. Egyetlen örömét az a fiú jelentette, akit megtarthatott, és világra hozhatott. Akinek a sírását elviselték a bordély legfelső emeletről, akinek a betegségeit gyógyszerekkel csillapították. Persze nem ingyen.
Volt ennek ára, és Levi tudta. Hogy az anyja pihenhessen, ma csak az üres zsebeivel ment. Nem lógott el, máshová aludni, ahol csak a bűz émelyítő szagát kellett megszoknia, de legalább a szex- az élvezet bűze nem lengte be az agyát.
.
Mielőtt felment volna, megállt a portánál. Az öreg, amint meglátta, egy mérleget vett elő, szerény, és kopott, agyonhasznált eszközt. Levi aranyat rakott a pultra, és megvárta, amíg az ipse a rutinszerű eljárást végigcsinálja. Volt ott egy tucat nyaklánc, egymásba gabalyodva, pár gyűrű, értéktelenebbek, de volt ott egy nagy fogás, egy aranyhal. Az egyik lépcsőfeljáró tulajdonosának súlyos pecsétgyűrűje.
- Megölted? - kérdezte aggódóan a férfi. Levi nem felelt, csak fejével jelezte, hogy nem. Kellett is volna a nyakukra az eljárás. - A földesurak nem foglalkoznak holmi lopott pecsétgyűrűkkel, bosszankodva rúgják a port, és valakin letöltik a dühük, ha kifosztják őket, nem merészek azok annyira, hogy a tolvaj után kerestessenek. Jobb esetben idejönnek, és elköltenek némi pénzt, hogy egy nővel enyhítsék a mérgük. - erre Levi arca megrándult. - De ha meghalna egy! - mintha csak erről ábrándozna, aztán eszébe jutott: Ja persze, azm anyád... Na tünés! - és Levi már ott sem volt.
.
…
.
Anyja rég egy sarokba hajította fia kését.
…
.
.
Tudta, hogy szépre kell fésülnie a haját, hiába mozgott a széken a morcos gyerek, mintha sajtkukac lenne a fenekében!
De ... -és eszébe jutott, hogy a nevére sem emlékszik már- anyja tudatában volt annak, hogy egy olyan helyre viszi Ő, ahol elvárt a tiszta megjelenés.
Mondjuk Levi csak a fésülést nem bírta. Örökké szálas, kócos haja rendezetlenül csapkodott minden irányban, amikor futott az utcák szűk sikátoraiban, az omladozó házak romjainak apró átjáróin átpréselve apró testét. Ő nem bírta a bezártságot, de sokkal rosszabbul bírta nő, az Ő édesanyja otthonát.
Inkább szökött el, és aludt dobozokból készített alvóhelyen, amikből szinte hihetően komfortos szőnyege csinált magának. Mindig csak egy kis élelmet, egy takarót, egy üres fémbögrét hordott magával, meg egy vastagabb pokróccal hozzá, amiből a zsákot kötött erős zsinórral, és úgy rögzítette fel a hátára.
A telephelyek áldatlan állapota nem rémisztette meg, egy szakadt sarut hordott, abban futott át a szemét- és rothadt élelem-, valaha állati-, vagy rosszabb esetben emberi maradványok után megmaradt ragacsos mocskon. Egy kést cipelt a kezében.
A kés több vért látott már, mint ahány esti mesét a gyerek hallott.
.
…
.
Az anyjához tartott. Az Ő édesanyjához. Aki hiába volt fiatal asszony, az a gyönyörű fekete haja már kopott a folytonos idegkimerültségtől. Egyetlen örömét az a fiú jelentette, akit megtarthatott, és világra hozhatott. Akinek a sírását elviselték a bordély legfelső emeletről, akinek a betegségeit gyógyszerekkel csillapították. Persze nem ingyen.
Volt ennek ára, és Levi tudta. Hogy az anyja pihenhessen, ma csak az üres zsebeivel ment. Nem lógott el, máshová aludni, ahol csak a bűz émelyítő szagát kellett megszoknia, de legalább a szex- az élvezet bűze nem lengte be az agyát.
.
Mielőtt felment volna, megállt a portánál. Az öreg, amint meglátta, egy mérleget vett elő, szerény, és kopott, agyonhasznált eszközt. Levi aranyat rakott a pultra, és megvárta, amíg az ipse a rutinszerű eljárást végigcsinálja. Volt ott egy tucat nyaklánc, egymásba gabalyodva, pár gyűrű, értéktelenebbek, de volt ott egy nagy fogás, egy aranyhal. Az egyik lépcsőfeljáró tulajdonosának súlyos pecsétgyűrűje.
- Megölted? - kérdezte aggódóan a férfi. Levi nem felelt, csak fejével jelezte, hogy nem. Kellett is volna a nyakukra az eljárás. - A földesurak nem foglalkoznak holmi lopott pecsétgyűrűkkel, bosszankodva rúgják a port, és valakin letöltik a dühük, ha kifosztják őket, nem merészek azok annyira, hogy a tolvaj után kerestessenek. Jobb esetben idejönnek, és elköltenek némi pénzt, hogy egy nővel enyhítsék a mérgük. - erre Levi arca megrándult. - De ha meghalna egy! - mintha csak erről ábrándozna, aztán eszébe jutott: Ja persze, azm anyád... Na tünés! - és Levi már ott sem volt.
.
…
.
Anyja rég egy sarokba hajította fia kését.
Megunta a ficánkolását, fejbekólintotta, és ott hagyta, majd egy vödörnyi forró vizet vett le a melegítője tetejéről.
Rongyot mártott bele, és az addigra már pucérra vetkőzött gyermekét alaposan áttörölte vele. Majd egy komódból előszedett egy drága anyagú felső ruhát, harisnyát, alsóneműt, zoknikat, kantáros nadrágot, bőrcipőket, mikor Levi abbahagyta a törölközést, nem igazán tudta mire vélni. A könyökéig érő póló rákerült, ahogy a többi holmi is.
Levi egy hozzáképest zsák nagyságú már rég nem fehér, vastag pólóban jött haza, és egy rojtos gatyában, alatta semmivel, mezítláb, azokban a kis cipőkben… amikor felfogta a dolgokat a világában, akkor Ő onnantól megtiltotta, hogy bármilyen ruhát vagy ételt kérjen számára, a saját anyja!
.
Levi anyja egy hajcsattal, aminek a végét műtollak díszítették, a haja egy részét oldalra fogta, hogy ne zavarja Őt az a hosszú haj, gyereke hanyag felöltözésének megigazításában, pedig Ő már rég fel tudott öltözni. Ezekszerint Levi inkább csak így gondolta ezt.
- Nagy fiú vagyok, és minek nyalsz ki édesanyám? - érdeklődött.
- Csupa seb vagy. - mondta az. Levi válaszként megpuszilta a nő ajkait. A fiú szája cserepes volt, de alaposan lemosta a koszt róla. Rendes gyerek volt, szerette a tisztaságot. A földalatti katakombákban, ebben a szarszagú városban, a tisztaság, többet ért neki, a falat kenyérnél.
- Annak a nyomorultnak vittem egy pecsétgyűrűt! Kérj még egy nap pihenőt Anyám! - erre olyan pofont kapott, hogy majdnem elesett.
- Megmondtam kisfiam, hogy ne menj a kereskedők közelébe! Ne menj! Ha elkapnak, akkor te is-- - de nem fejezte be, mert nem merte.Ezeket a szavakat egy anya nem tudja kimondani a kisfiának. Inkább megcsókolta a gyerek homlokát.
- Mi ez a holmi? - de az nem figyelt erre a gesztusra most. - Neked erre nincs pénzed! Azonnal vedd le rólam ezeket, ennek az árából kivásárolhatlak! És ott van az-az arany is! - kiabált a fia. - Visszalopom, és érted cserébe, majd újra megkapja! Meg ezt a sok szart rólam eladjuk! Anya! Mit csináltál?
- Tudod, meséltem neked, hogy miért választottam ezt az életet. Tudod, a családom nem szeretik odafent. És a férfiak nagyon kedvesek itt. Gyáva vagyok menekülni. Itt nem kell elbújnom senki elől. - kezdte a nő.
- Az a férfi is kedves volt, aki itt hagyott? Csak egy koloncot csinált a nyakadba, egy koloncot, amit etetned kellett, és ruháznod, és sokkal többet dolgoznod ezekért a kiváltságokért! Az a sok fasz, mind ingyen járt benned, ami undorító! - érezte, hogy elsírja magát. - Miért nem vitt el magával téged, Anyám?
- Minden férfi kedves. - folytatta a nő, mintha meg sem hallotta volna ezt az egész előbbit. Óvatosan átkarolta a fiát. Szoros fűzőt viselt az asszony, mert a terhességtől a mellei elgyötörtek lettek, már nem olyan feszesek, a teste már nem formált olyan szép alakot, a hasa nagyobb maradt, aminek nem szabadott feltűnnie, a dereka kevesebbet bírt, ha a szoknya alá került aminek oda kellett, de Őt árulni kellett. A szoros fűző segített ezen. A fodros ruhát is megtartotta rajta. Sosem panaszkodhatott emiatt.
Amiatt sem, hogy a szoknya alatt, csak harisnyakötővel hordhatott harisnyát, vagy hogy sohasem volt bugyi rajta. Levi ezt mind tudta. Hatalmas gyűlöletet érzett.
- Ő fontosabb ember nálunk. Nem vihetett magával, mert rosszabb az élete, mint nekünk. - mondta. Csitította a gyerekét. Ő reszketett a haragtól, ami feltört benne.
- Egy barátom meglátogatott. Elmeséltem neki, hogy van egy fiam. Ő legközelebb ezeket a ruhákat hozta, és egy levelet. Aláírtam. Kisfiam, mostantól az Ő fia vagy!
Levi szorítása megvadult, a fűző sem nyomta össze ennyire az anyja derekát. A nő küzdött a levegőért, de nem volt dühös.
És már hallották a szú ette lépcsők ropogását, a csizmás léptek alatt.
- Nem megyek el nélküled sehova! - kiabálta a kilencéves, mint egy felnőtt. - Azonnal megölöm Őt!
- Csitt kicsim...! - szólt rá édesanyja, dallamosan, próbálva ezzel megnyugtatni őt.
De Levi csak ellökte magát tőle, olyan erősen, hogy messzi kerülhessen. Aztán a saját derekára kapott, de csak azok a ronda, drága holmik voltak rajta. Felordított, a hangjával együtt becsapódott az ajtó, és szinte hasonló hangerővel lépett be egy bőrcuccos, mellényes fazon, ronda körkalappal a fején, vastag bőrből készült, hosszúszárú csizmában.
- Lá-lá-lá, és szinte énekelsz! - üdvözölte őket, Levit el is kapta, és a hajába túrt, a vastag, erős ujjaival.
Olyan undorítónak érezte Levi, mintha hurkát kentek volna a fejére.
- Szia Kenny… nos Ő lenne Levi. - sütötte le a szemeit Levi anyja.
- Kenny! Olyan a neved, mint egy rossz viccnek a csattanója… - köszönt Levi is. Markolta a levegőben a kést, de kezei már ernyedten lógtak. Hagyta, hogy erőszakot tegyenek a haja ellen.
Kenny öregedőben levő fickó volt, az arcán már megjelentek a ráncok, ahogy Levi édesanyjáén is, Levi a furcsa hasonlóságot köztük, viszont nem fedezte fel.
- ... mi? - nevetett a nőre, hangosan ejtve a nevét. -Levinek így sem jutott eszébe, a rohadt életbe!-
- Ez a neve te hülye, jó barátja vagy de ezt sem tudod? Te is csak élvezted vele, mi? - rúgta bokán a fickót a kisgyerek.
- Látom, nem vagyok neked színpatikus, semmi gáz! Hamar megoldjuk ezt a problémát, na gyere! - engedte el Levi fürtjeit, aki erre egy fityiszt nyújtott válaszként. Az anyja megérintette hátulról a fiát, a vállaira támaszkodott, és a fülébe csókolt.
- Ő fent lakik - és érezte, hogy Levi mindenében megremeg. Odafent. Ahol a réseken beszivárgó, és a lyukakon beömlő napfény szabadon látszik? Ahol azok a titokzatos magas falak vannak? Odafent, ahol vannak csillagok, érezni az illatokat, esik az eső az arcodba, fúj a szél, és van nappal?
- Menj vele, és amit a szemeid látnak, azt a szívem érezni fogja. Nőjj fel, és ha nagy leszel, eljöhetsz értem, és én megígérem, hogy veled megyek. Mert te vagy az egyetlen férfi a világon, akit szeretek.
- Perverz vagy ám asszony, na nem várok tovább, mert büdös ez a hely!
Kenny elkapta Levit a derekánál, és a vállára hajította. Levi sikított, ütötte a másik keményre edzhetett hátát, aki csak kellemes csiklandozást érezhetett.
- Tegyél le te büdös majom! Sör szagú majom! Tegyél le, tegyél le…! - ordított, zokogott, a teste egy megfeszített íj volt, ami folyamatosan pattogott a sűrűn kilőtt nyilaktól, amik a szavai voltak. De Kenny már lent járt a lépcső alján, és a húgára gondolt, hogy mi a francért nem jön velük?
Levi végig látta távolodni az anyukáját, aki úgy mosolygott, mintha igazat mondott volna…
.
…
.
- Én voltam az egyetlen szerelme, az életében!
Levi agyába alig jutott levegő.
Rivaille Ackerman, és Kenny Ackerman számtalan helyen felsértette a másikat, a bőrszínük vérszínnel keveredett, a fújtatásuk olyan volt, mint a leghatalmasabb, legerősebb vaddisznójé, -akit Sasha Braus vadászott le egy régebbi történetben-.
Ők ketten most, bemelegített volna egy kisebb helyiséget, olyan forró volt a testük, a felforrósodott levegő gőzként ömlött ki a szájukon, ebben a hideg, jég, vagy kristály, vagy franc tudja milyen csarnokban.
Levi-nak eszébe jutott az édesanyukája, a megfáradt nő, akinek már nem volt ereje elszökni akkor, aki ott maradt, a testével fizetve azért, hogy megtarthatta szeretett fiát. Eszébe jutott, hogy Kenny Ackerman egy állat, hogy fogalma sincs, szerette-e Őt valaha gyermekeként, vagy a nőt barátjaként -vagy a nőt húgaként, de nem tudta, azt sem, hogy Kenny a nagybátyja-, és ezek miatt olyan düh kerítette hatalmában, hogy ordított.
Ordított, hogy a hangja ezer csilliárd darabra szakadt visszhangként mindent bezengett, és olyan volt, mintha a lelke most tört volna ezermilliárd darabra…
- Kurva büszke vagyok az anyámra, hogy élete végéig nekem tartotta a hátát, és te büszke vagy rá, hogy ott hagytad a picsába, Kenny?
- Mi a szar, most érzelgősködsz?
.
Erre mindkettejük gáztartája sípolni kezdett, a lőfegyverek robbanó töltényeit, acélpengék törve térítették el. Az érzelmek hangjai innentől nagyszínházi zenekarrá váltak, a harcuk volt a zenekarjuk, amit saját maguknak komponáltak.
Rongyot mártott bele, és az addigra már pucérra vetkőzött gyermekét alaposan áttörölte vele. Majd egy komódból előszedett egy drága anyagú felső ruhát, harisnyát, alsóneműt, zoknikat, kantáros nadrágot, bőrcipőket, mikor Levi abbahagyta a törölközést, nem igazán tudta mire vélni. A könyökéig érő póló rákerült, ahogy a többi holmi is.
Levi egy hozzáképest zsák nagyságú már rég nem fehér, vastag pólóban jött haza, és egy rojtos gatyában, alatta semmivel, mezítláb, azokban a kis cipőkben… amikor felfogta a dolgokat a világában, akkor Ő onnantól megtiltotta, hogy bármilyen ruhát vagy ételt kérjen számára, a saját anyja!
.
Levi anyja egy hajcsattal, aminek a végét műtollak díszítették, a haja egy részét oldalra fogta, hogy ne zavarja Őt az a hosszú haj, gyereke hanyag felöltözésének megigazításában, pedig Ő már rég fel tudott öltözni. Ezekszerint Levi inkább csak így gondolta ezt.
- Nagy fiú vagyok, és minek nyalsz ki édesanyám? - érdeklődött.
- Csupa seb vagy. - mondta az. Levi válaszként megpuszilta a nő ajkait. A fiú szája cserepes volt, de alaposan lemosta a koszt róla. Rendes gyerek volt, szerette a tisztaságot. A földalatti katakombákban, ebben a szarszagú városban, a tisztaság, többet ért neki, a falat kenyérnél.
- Annak a nyomorultnak vittem egy pecsétgyűrűt! Kérj még egy nap pihenőt Anyám! - erre olyan pofont kapott, hogy majdnem elesett.
- Megmondtam kisfiam, hogy ne menj a kereskedők közelébe! Ne menj! Ha elkapnak, akkor te is-- - de nem fejezte be, mert nem merte.Ezeket a szavakat egy anya nem tudja kimondani a kisfiának. Inkább megcsókolta a gyerek homlokát.
- Mi ez a holmi? - de az nem figyelt erre a gesztusra most. - Neked erre nincs pénzed! Azonnal vedd le rólam ezeket, ennek az árából kivásárolhatlak! És ott van az-az arany is! - kiabált a fia. - Visszalopom, és érted cserébe, majd újra megkapja! Meg ezt a sok szart rólam eladjuk! Anya! Mit csináltál?
- Tudod, meséltem neked, hogy miért választottam ezt az életet. Tudod, a családom nem szeretik odafent. És a férfiak nagyon kedvesek itt. Gyáva vagyok menekülni. Itt nem kell elbújnom senki elől. - kezdte a nő.
- Az a férfi is kedves volt, aki itt hagyott? Csak egy koloncot csinált a nyakadba, egy koloncot, amit etetned kellett, és ruháznod, és sokkal többet dolgoznod ezekért a kiváltságokért! Az a sok fasz, mind ingyen járt benned, ami undorító! - érezte, hogy elsírja magát. - Miért nem vitt el magával téged, Anyám?
- Minden férfi kedves. - folytatta a nő, mintha meg sem hallotta volna ezt az egész előbbit. Óvatosan átkarolta a fiát. Szoros fűzőt viselt az asszony, mert a terhességtől a mellei elgyötörtek lettek, már nem olyan feszesek, a teste már nem formált olyan szép alakot, a hasa nagyobb maradt, aminek nem szabadott feltűnnie, a dereka kevesebbet bírt, ha a szoknya alá került aminek oda kellett, de Őt árulni kellett. A szoros fűző segített ezen. A fodros ruhát is megtartotta rajta. Sosem panaszkodhatott emiatt.
Amiatt sem, hogy a szoknya alatt, csak harisnyakötővel hordhatott harisnyát, vagy hogy sohasem volt bugyi rajta. Levi ezt mind tudta. Hatalmas gyűlöletet érzett.
- Ő fontosabb ember nálunk. Nem vihetett magával, mert rosszabb az élete, mint nekünk. - mondta. Csitította a gyerekét. Ő reszketett a haragtól, ami feltört benne.
- Egy barátom meglátogatott. Elmeséltem neki, hogy van egy fiam. Ő legközelebb ezeket a ruhákat hozta, és egy levelet. Aláírtam. Kisfiam, mostantól az Ő fia vagy!
Levi szorítása megvadult, a fűző sem nyomta össze ennyire az anyja derekát. A nő küzdött a levegőért, de nem volt dühös.
És már hallották a szú ette lépcsők ropogását, a csizmás léptek alatt.
- Nem megyek el nélküled sehova! - kiabálta a kilencéves, mint egy felnőtt. - Azonnal megölöm Őt!
- Csitt kicsim...! - szólt rá édesanyja, dallamosan, próbálva ezzel megnyugtatni őt.
De Levi csak ellökte magát tőle, olyan erősen, hogy messzi kerülhessen. Aztán a saját derekára kapott, de csak azok a ronda, drága holmik voltak rajta. Felordított, a hangjával együtt becsapódott az ajtó, és szinte hasonló hangerővel lépett be egy bőrcuccos, mellényes fazon, ronda körkalappal a fején, vastag bőrből készült, hosszúszárú csizmában.
- Lá-lá-lá, és szinte énekelsz! - üdvözölte őket, Levit el is kapta, és a hajába túrt, a vastag, erős ujjaival.
Olyan undorítónak érezte Levi, mintha hurkát kentek volna a fejére.
- Szia Kenny… nos Ő lenne Levi. - sütötte le a szemeit Levi anyja.
- Kenny! Olyan a neved, mint egy rossz viccnek a csattanója… - köszönt Levi is. Markolta a levegőben a kést, de kezei már ernyedten lógtak. Hagyta, hogy erőszakot tegyenek a haja ellen.
Kenny öregedőben levő fickó volt, az arcán már megjelentek a ráncok, ahogy Levi édesanyjáén is, Levi a furcsa hasonlóságot köztük, viszont nem fedezte fel.
- ... mi? - nevetett a nőre, hangosan ejtve a nevét. -Levinek így sem jutott eszébe, a rohadt életbe!-
- Ez a neve te hülye, jó barátja vagy de ezt sem tudod? Te is csak élvezted vele, mi? - rúgta bokán a fickót a kisgyerek.
- Látom, nem vagyok neked színpatikus, semmi gáz! Hamar megoldjuk ezt a problémát, na gyere! - engedte el Levi fürtjeit, aki erre egy fityiszt nyújtott válaszként. Az anyja megérintette hátulról a fiát, a vállaira támaszkodott, és a fülébe csókolt.
- Ő fent lakik - és érezte, hogy Levi mindenében megremeg. Odafent. Ahol a réseken beszivárgó, és a lyukakon beömlő napfény szabadon látszik? Ahol azok a titokzatos magas falak vannak? Odafent, ahol vannak csillagok, érezni az illatokat, esik az eső az arcodba, fúj a szél, és van nappal?
- Menj vele, és amit a szemeid látnak, azt a szívem érezni fogja. Nőjj fel, és ha nagy leszel, eljöhetsz értem, és én megígérem, hogy veled megyek. Mert te vagy az egyetlen férfi a világon, akit szeretek.
- Perverz vagy ám asszony, na nem várok tovább, mert büdös ez a hely!
Kenny elkapta Levit a derekánál, és a vállára hajította. Levi sikított, ütötte a másik keményre edzhetett hátát, aki csak kellemes csiklandozást érezhetett.
- Tegyél le te büdös majom! Sör szagú majom! Tegyél le, tegyél le…! - ordított, zokogott, a teste egy megfeszített íj volt, ami folyamatosan pattogott a sűrűn kilőtt nyilaktól, amik a szavai voltak. De Kenny már lent járt a lépcső alján, és a húgára gondolt, hogy mi a francért nem jön velük?
Levi végig látta távolodni az anyukáját, aki úgy mosolygott, mintha igazat mondott volna…
.
…
.
- Én voltam az egyetlen szerelme, az életében!
Levi agyába alig jutott levegő.
Rivaille Ackerman, és Kenny Ackerman számtalan helyen felsértette a másikat, a bőrszínük vérszínnel keveredett, a fújtatásuk olyan volt, mint a leghatalmasabb, legerősebb vaddisznójé, -akit Sasha Braus vadászott le egy régebbi történetben-.
Ők ketten most, bemelegített volna egy kisebb helyiséget, olyan forró volt a testük, a felforrósodott levegő gőzként ömlött ki a szájukon, ebben a hideg, jég, vagy kristály, vagy franc tudja milyen csarnokban.
Levi-nak eszébe jutott az édesanyukája, a megfáradt nő, akinek már nem volt ereje elszökni akkor, aki ott maradt, a testével fizetve azért, hogy megtarthatta szeretett fiát. Eszébe jutott, hogy Kenny Ackerman egy állat, hogy fogalma sincs, szerette-e Őt valaha gyermekeként, vagy a nőt barátjaként -vagy a nőt húgaként, de nem tudta, azt sem, hogy Kenny a nagybátyja-, és ezek miatt olyan düh kerítette hatalmában, hogy ordított.
Ordított, hogy a hangja ezer csilliárd darabra szakadt visszhangként mindent bezengett, és olyan volt, mintha a lelke most tört volna ezermilliárd darabra…
- Kurva büszke vagyok az anyámra, hogy élete végéig nekem tartotta a hátát, és te büszke vagy rá, hogy ott hagytad a picsába, Kenny?
- Mi a szar, most érzelgősködsz?
.
Erre mindkettejük gáztartája sípolni kezdett, a lőfegyverek robbanó töltényeit, acélpengék törve térítették el. Az érzelmek hangjai innentől nagyszínházi zenekarrá váltak, a harcuk volt a zenekarjuk, amit saját maguknak komponáltak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése