Mike

Mike egyedül halt meg, megalázkodva az óriások előtt, mint az igazi legerősebb ember mindnyájunk között

 

 ...

.
.
.
Brutális ez a hideg nap. A szaros hótakaró a bokámig ér, ami azt jelenti, hogy magas, mert alacsony vagyok, és nekem már ez is kellemetlen. Főképp mert ez már mocskos trutyi, amiben az egész város átgyalogolt már, és  összemocskolja a cipőim, az apró, kikopott bőrön áttud szivárogni, átfázhatok, koszosak is lesznek a zoknijaim.
Haza akarok már érni!
.
...
.
Erwin, Nile és Mike elcibáltak a beavatásomat megünnepelni, egy pofa malátasör erejéig. Minden pofára volt valami hathatós kifogásuk, kivéve Mike-ot. Ő volt nekem a leggyanúsabb a társaságban. A fickó arányosan tagolt, még nem igazán volt szerencsém beszélgetni vele, de a tagolására visszagondolva, mindig megborzongok. Mintha valaki izmokat épített volna fel, de gondosan, hogy megmaradjon az emberi férfi test mivolta. És ezeket az izmokat, csak két méterben tudta elosztani.
Szőke, vastag borostáját a szája alatt sokszor megtörölte szalvétával, mert a sörhab mindig beleragadt, és egyébként látta rajtam, hogy az egész arcom eltorzul, amikor először a nyelvével igyekezett lenyalni azt, így inkább, valószínűleg csak a kedvemért, megvonta magától ezt a másik furcsa -perverz élvezetét.
.
Mert sz*ros perverz az ipse!
.
.
Amikor először úgy lovagoltunk haza, hogy nyál, és vér borított be, éreztem a barátaim hullájának mocskát a kezeimen, mint a gyilkosok azokét, akiket Ők öltek meg, végig bámult. Szinte már rosszul voltam a tekintetétől. Rosszul voltam akkor mindentől.
Rettegtem.
 Nem, az óriásoktól nem féltem. Nem is fogok. A félelem olyan kegy, amit ők tőlem nem kapnak meg!
Inkább az alvás hiány? Akkoriban is húzós volt, és már szinte semmit sem aludtam. Ha most, egy nap alszom két-három órát, beljebb vagyok a semmihez. Igazán örülök neki!
A lovaglás megőrjített. Mike őrködő szemei megőrjítettek. 
„Meg akarlak ölni”! Zúgott az agyamban. Pedig akkor már tök mindegy volt, elfogadtam. El állt az eső is, eltűntek az óriások is, és a múltam is ott hagyhattam a szarban.
Barátostúl.
.
.
 - Levert fickó! - rázott fel Nile nevű hangja. A férfinak olyan barack álla volt, de az is kezdett már szőrösödni. Azt hiszem, a napokban mehetett borbélyhoz, és el is döntötte, hogy többet nem. Nem harcolhat a saját szőrzetével. A haja is olyan durva, mint a lósörény. Adja is fel!
 - Igyál még! Pixis mindjárt befut, és Őt meg aztán csak ittasan lehet elviselni! - úgy tolta elém a sört, mintha cimborálni akarna velem. Pedig csak jól tudom, hogy leitatni szándékszik. A részegek szószátyárok, rólam meg aztán szart sem tudnak.
 - Ha-ha! Levi barátunk nem szeret inni! - még Erwin Smith is beszállt ebbe a hülye játékba. Így is megvakulok tőle, mert olyan a hajával, meg a szemével, mint a kék égen a vibráló napsütés. Tökéletesen álcázza a gonosz, megalkuvó, törtető személyiségét ezekkel a természetes jellemvonásokkal. Beadtam a derekam. Ez a harmadik korsó söröm, de folyton azzal idegesítenek, hogy gyerekméretű korsóban küldjék ki! Meg a kocsmároslány lábaival. „Tetszik? Jó magas, elbújhatsz a szoknyája alá!” Kibaszott életbe, mintha engem akkor pont a nők érdekeltek volna.
 .
.
Leestem a földre, és hánytam? Ez volt soha szokásom, és nem is lesz soha többé szokásom, de már évek óta tartogathattam. A falak mögött, szépen kidíszítettem az utcák egyikének macskaköveit a gyomrommal. Ezek pedig ott álltak, háttal nekem, a lovaik kantárját fogva. Azt hiszem, mert, ez egy kedves gesztus akart lenni. Tiszteletük jeléül, hogy mit éltem át, csöndben-háttal hagyják, hogy túl legyek a megrázkodtatásomon. Aztán felálltam. Mintha mi sem történt volna akkor, sőt, nem is én mocskoltam volna a földet össze, még a tekintetem is arról árulkodott, hogy valakit undorítónak tartok, valakit, aki idehányt.
  Mike... Egy szalvétát nyomott a képembe. Mintha az egész fal dőlt volna rám hírtelen. De elég lett volna annak egy markánsabb darabja is. Éreztem ahogy a teste rám nehezedik, az ujjai a számat érik, a másikja a vállamba támaszt. Úgy törölgette meg a képem, mint egy szarosnak, ezzel is érzékeltetve, hogy Ő még nem adta át a helyét nekem.
Ebben csak az volt a rémisztő, hogy belém szagolt. Mint egy kutya, éreztem, ahogy levegőt vesz a hajam alatt, és a büdös testemtől eltérő szagokat szed ki belőlem. Pontosan, mint az állatok. Pontosan, és rémisztően hasonlított egy kutyára, ami a pozícióját fenyegető másik kutyát beszagolja.
Akkor még nem vágtam ezt az emberisége legerősebbje szarságot.
 - Sírni nem gyengeség. - ütött hátba, miután a nyálas galacsinnal együtt eltávolodott tőlem. Szerencsére azt nem tartotta meg szagmintának.
Sírni mi? Az volt a barátságunk kezdete is Mike-val. Nem csak a megjátszott hányást szúrta ki, (igen, eszembe jutott, miért nem értettem a hányás emlékét), de még abban is segített, hogy még hihetőbb legyen a színjátékom. A földre térdelés, az öklendezés az undorító váladék fölött, ami azt sem tudtam kié.
 - Levi mi? - csikorgatta meg a fogait hirtelen. Mint a pengék hangja a levegőben. - „Vezető”? Miért nem inkább Leventének nevezteted magad, hm, rád jobban illik a „létező”! - és elfordult.
Azóta nem kommunikáltunk.
.
.
Mike nyugodtan elvolt a sarokban, figyelte a többieket, ahogy engem kóstolnak irritálóan.
 - Éss~ - nyomta meg Erwin - van hobbid Levi? Nők, zene, könyv? Valami, amivel kiüríted az agyad, amikor tele lesz?
 - Az én agyam már tele van, nincs meg nekem az a luxus, mint neked, hogy van oda még férőhely! - feleltem. Nile ekkor majdnem a poharába fulladt.
 Én el nem mondok neki semmit. Isabel és Farlan tudtak a furcsa szokásomról, hogy az alvilágban is fekete teáért szkanderozok a kocsmában, és, hogy egyszer gyűjteném a ritka tealeveleket. Engem ez érdekel. Egy teázó érdekelt volna, nem a háború.
 - Hát látod Erwin Smith, ebben egyet kell értsek az ifjú barátoddal - állt mellém Nile. És koccintottak az „ifjú barátjára”. Kezd elegem lenni a „beavatásomból"! Mi ez? Megint egy teli korsó...
.
És jött az ötödik korsó sör. Meg a hatodik. Már csak azért kényszerítettem rá magam erre, mert elviselhetetlenül jókedvű lett az asztaltársaságom. Miattam. Mármint azért, mert van egy „friss hús” közöttük. A kocsma cigaretta büdöse, a sötét falak, a lehangoló mocsok mindenütt, a porlepte, és dzsuvás asztalok sem zavarták a két fickót abban, hogy zajongjanak, én a részemről letöröltem a magam felét, Mike pedig kizárta magát a csendes elmélyedéssel. Na meg úgy látszik az egész kuplerájt kibérelték maguknak, mert csak fodrosruhás táncosnőket láttam, a Felderítő Légió túlélőinek karjain, akikkel jöttünk.
 - Mike, milyen érzés "letaszítottnak" lenni? - szólalt meg Nile felénk. Ma először valami érdekeset is hallok?
 - Elég. Nile, ezt nem itt beszéljük meg, és nem előtte! - bökött énrám Erwin, de addigra semmit sem ért vele. Éreztem, ahogy Mike felébred, mert a széke megcsikordult, és az asztal is kicsit megmozdult. Lerakta az italát, és erősen Nilere tekintett.
Csönd lett.
Szinte megdermedtem mellette. Hogyne tettem volna? A francba is, ebből a fickóból majdnem kétszer ki tudnának rakni engem!
Utálom az ilyeneket a közelemben. Pisis vagyok még! Jobban fogalmazva, nem ehhez a környezethez szokott az érzékeny szervezetem, ez a szervezet, most minden idegében a támadást várta.
 - Szar. - felelte. - Idejön egy senki a föld alól, és máris Ő a „legerősebb” mindnyájunk között. Holnap már Kapitány lesz? Azt sem tudjuk, egyedül törli-e a seggét!
 - Ne aggódj, mindkét kezemmel papírt használok! És jobbára, nem én jöttem a berkeitekbe! - hogy a szaromat…?  - Kimutattad a fogad fehérjét végre, te kóbor eb? - ütöttem vissza.
Felém fordult, a vállaimba feszültem, Erwin úgy lépett közbe, mintha az ital lenne a fal szentségének papjaitól az igazmondó megváltás! Közünk nyomta Mike sörös kriglijét, hogy az elvehesse. Szóval Ő csendes berugó! Akármi is, ezt nem tűrhettem…

  Az asztal meg a feje találkozott.
Ültömből nyúlva, volt időm kiszámolni fejben, mekkora erőt vegyek. Hát mennyinek tippelhettek amióta ismernek? Szerintem azt sem tudták, hogy harmincas vagyok, de most Mike-n bemutattam, hogy nem tartozok a kiskorú kategóriába.
Úgy belefektettem a korsója szélébe, hogy még én is elhittem volna egy pillanatra, hogy megöltem, ha ez nem egy Felderítő Légiós lenne. Arrébb is lendült a homloka valamennyit, és csak csörömpölve megszelelt az a pohár.
Na, ma legalább nem öltem újra.
Fél percig így sem mozdult, pedig magasra kellett nyúlnom, hogy letudjam rántani.
 - "Ez Isten tábora!" - emelkedett fel. - Nem is a Szaros Felderítők Légiója...
 - Csss~ Mike! Mike, Mike, eretnek dolgokat ne ejts ki a szádon! - Erwin hangja már elveszett az alkoholgőz éterében.
 - Gyerekeket tanulnak évekig, hogy aztán meghallhassanak a szabadságért! Ezek a szarok, a polgárok, meg a valamilyen kamu hitvalló papok, és a nemesek a képünkbe röhögnek minduttalan ha hazatérünk, családok kívánnak akasztófára, a gyermekeik halála okán, és erre minden megváltozna, mert egy bűnözőből lehetne majd a következő „emberiség vezetője?” - közben még csak nem is ordít. Végig rám néz, de én álltam már szemben a torokmetsző tekintetével is!
 - Vérzik a fejed, egy üvegszilánk áll benne. - mutattam a lefelé folyó vér útját  mutató ujjammal. A két felbujtó meg túl részeg volt ahhoz, hogy közénk essen.
 - A katonai rendőrséget kihagytad Mike. Mi is hülyének nézünk. - kicsit láttam, ahogy a szavai után Nile meghúzta a korsóját. - Vár a barátnőm, és ti berúgtatok. - állna fel, de majdnem elesett. Szép legény!
 - Te vagy a legrészegebb Nile. - mondta neki Erwin nyugodtan, mintha egy korty se lenne benne.
 - Ülj vissza Mike. Vagy itt akarod eldönteni, a „gyerekek” előtt, hogy ki az erősebb kettőnk közül? Ez lenne a te példamutatásod? Hát, nekem is vannak példamutatásaim!
.
...
.
Példamutatásaim például, hogy kóvályogva próbálok a táborhelyre visszajutni? Azt hiszem eltévedtem, meg valami nagyon változott a közvetlen környezetemben, mert a hó már a derekamig ér. A mocska mintegy varázslatra kitisztult, de ugyanúgy szétfagyok benne. Azt hiszem nevetségesen viselkedtem odabent, és úgy elrohantam, mintha valóban megsértett kisgyerek volnék! Részeg nem vagyok, bírom az italt, nem hat rám, Farlan egyszer azt mondta "te akkor sem rúgnál be, ha egy gyönyörű nő kedvéért kellene innod!", ez itt inkább csak azért történt meg, mert mérgemre ittam. Amúgy gusztustalan volt a szájam ízének is, és enni sem ettem, csak alkalmazkodtam.
A részegek meg észre sem vették, hogy a hat korsókból négy kortyot ha ittam. Ők húzkodták szét maguk között aztán úgy, mintha elemózsia lenne.

  De már mindegy, mert lehet egy átfagyott szarként végzem, amit reggelre, vagy tavaszra találnak csak meg. Amióta a föld alatt éltem, nem láttam havat, nem így kellett volna nekivágni. Még a légiós kabátom is ott hagytam, a köpennyel együtt. Jó, hogy nem vetkőző pókereztünk, mint a három asztallal hátrébb levők. 
Neszek.
Idegen hangokat hallok.
Megállok, megpróbálok körbenézni. A házak között már teljesen elvesztem, nem éltem idekint a külső falnál.
Vagy itt volt, a kiskorom? Nem emlékszem…
 
 - Hé-hé! - hozza rám a frászt, a késem után nyúlok, de nincs is nálam! De ez nem egy támadó szar alak, csak a két szar alak, az alkoholisták!
 - Ez aranyos. Sajnálom, de aranyos, hogy alig látszol ki a hóból - mosolyog Erwin. - Most, akkor hogy menjünk veled haza? Itt van a kabátod, meg a köpenyed, de azok is átáznak, így csak (- mert eltűnök a hóban?!) tüdőbajos leszel mire beérünk a táborba, és a meleg víz sem biztosított a zuhanyzókban…
Erwin arca valami gyötrelmessé savanyodott. - Ott akartunk szállást kivenni, de elég messze jutottál mindentől.
 - Nem gond, az én felelősségem. Három perc alatt le tudok zuhanyozni. Add ide a holmim, és mehetünk.
 - Szóval te ilyen erősködő típus vagy! - biccent Mike. Erwin csodálkozva hátrébb lép, de a kezeimbe is ereszti az öltözékem. A köpeny védelmében, mintha kandalló tűz elé álltam volna, de a lábaimon szart sem segített már.
- Lehetőleg ne ölj meg! - nyúlt hírtelen a vállam alá, és úgy, mint a kölykét, a nyakába rakott. Éreztem az alkoholbűzt mindkettőből, de sokkal jobban éreztem a saját arcom, hogy bántóan felmelegedik.
 - Te mi a szart csinálsz Mike! Részeg kutya, teszel le?!
Már nem tudok mit kitalálni én sem.
 - A sötét leple alatt menjünk, nehogy a katonai gebék meglássanak. Nile képes kitalálni, hogy ti egy pár vagytok! Bár tudtommal az alacsonyak vonzódnak a magasabbakhoz!
 - Részeg vagy Erwin. - válaszol Mike. Hozzá akarom tenni, hogy Ő is, különben felrak a hátára, mint egy zsákot, és kevésbé szar érzés. Attrakció vagyunk. Egy férfi a nyakában egy másik férfival, komolyan...
.
…
.
 - Egyébként „heichou”. - szólal meg Mike. Nem tűnik másnaposnak, és Ő sem aludt négy órát, ahogy én sem kettőt. A társalgóban végre fekete teát iszom, Ő pedig egy korsó vizet pusztít el. - Annak akar Erwin. Valószínűleg nem von bele a feladatainkba. Te más leszel. Mindannyiunk között másnak akar, de azt is akarja, hogy mégis te vezess mindnyájunkat.
- Leszarom! Azok lehettek, amik akartok. - oldalra fordítom a fejem. A havazás teljesen beleélte magát saját magába, és nem akar elállni. 
 - Én Levi vagyok, és pont! Ehhez még egy kocsmai balhé sem kellett volna, hogy elmondjam. - erősödik a hangom. Farlan, Isabel, hát őket is én vezettem a kibaszott szarba!
Mike fintorog, én újabb kortyot veszek magamhoz. Egy pillanatig érzem, ahogy a szőke férfi elidőzik a csészén, pontosabban a kéztartásomon. Ahogy az ujjaimmal fogom a pereménél, és nem a fülénél. Nem kérdez rá, és ez helyes.
Isabel mindig próbálta utánozni. Azok az emberek a föld alatt, mindig próbáltak elfogadni, itt pedig...! Csak a rohadék Erwin Smith parancsaira ugrálok, mint egy majom!
 - Az a szemétláda át fogja dögleni a napot, mint egy ló. - megrándulok. Mintha halálra akart volna rémiszteni, pedig csak észrevette Ő is; az elfehéredő ujjaim a teáscsésze peremén.  - Nile ma jegyzi el a barátnőjét, akibe Ő is szerelmes. - folytatja rövid elmesélesben Erwin alkoholizmusának okát.
 - Nekem még nem volt kapcsolatom! - jegyzem meg. - Pedig ezidáig, az egész életemet másoknak adtam, és én megelégszek a tealevelekkel! - Mekkora hazug szar alak vagyok! -  Válasszon Ő is valamit a nők helyett!
Mike nevet. Sosem halottam nevetni, ezidáig.
 - Ő az emberiséget választotta Levi. Hogy megmenti azt, a saját ostobaságtól, és az óriások lététnek elnyomásától, téged pedig a fiának tekinthet, ezért vagy itt. De Erwin Smith egy szemét disznó! Ha engem egyszer megkérdeznél, kaphatnál-e jobb Apát nála, azt felelném, hogy igen--
 - De hozzátennéd, hogy: „de az a férfi nem lenne a harcmezőn azért, hogy a te szaros segged egy igazi, gyönyörűbb világban nőhessen fel…”
Ránézek Mike-ra, aki nem reagál erre. Megtaláltuk a közös hangot.
.
…
.
.
Csak én téged tekintettelek egy Apának Mike. Ezt azért írtam, mert rólad elfelejtett megemlékezni a kibaszott történelem...
 - Tessék, ez a Mike emlékére megrt-- a francba! - adnám át Erwin kezeibe a papírokat, de a szél az arcába csapja mind. Mi az Mike?

Háborogsz, hogy mire kellet ezt?